Az est során elhangzó művek közreműködői a zenei világ legprominensebb zenészegyéniségei közé tartoznak: Juliane Banse, a nagyszerű német szoprán operaénekesként, de koncert- és dalénekesként is világszerte keresett művész. Brigitte Fassbaender növendéke operaszínpadon Pamina szerepében debütált a berlini Komische Operben, majd dalénekesként elnyerte a Nemzetközi Franz Schubert Verseny fődíját. Banse, aki a múlt szezonban színpadra lépett többek közt a New York-i Metropolitan Operában és a barcelonai Liceuban is, a budapesti koncertközönség számára is kedves ismerős lehet, legutóbb Kurtág György 90. születésnapja alkalmából lépett hazánkban színpadra. Ez alkalommal férje vezénylete alatt szól majd hozzánk, aki épp ezen a napon ünnepli 60. születésnapját.
Christoph Poppen, a münsteri születésű muzsikus pályafutása első évtizedeiben mint hegedűművész szerzett magának nemzetközi ismertséget és elismertséget: többek közt Nathan Milstein tanítványaként, a Cherubini Kvartett alapítójaként, Bach és kortárs zeneszerzők hegedűműveinek előadójaként. 1989 óta azonban mind többet vezényel, és 2006 és 2011 között ő irányította a Német Rádió Szimfonikus Zenekarát, jelenleg pedig a Hanns Eisler nevét viselő berlini konzervatórium igazgatója. Christoph Poppen a vezénylés és a hegedűművészi működés mellett tehát zenapedagógusként is komoly karriert futott be, és éppen a budapesti hangverseny napján ünnepli 60. születésnapját.
Az est műsora hangvételében átível a férfi lét két érzelmi végpontja felett: az útját kereső, vágyakkal teli ifjú, Schubert, és a révbe ért férj és kompontista, Mahler intim, érzelmi vallomásait élhetjük át műveiken keresztül.
A koncertet nyitó Schubert V. szimfónia őszinte vallomás a felnőtté válás folyamatáról: ifjonti érzéseket sűrít dallamokba, távol még a zeneszerző későbbi transzcendens-emelkedett hangvételétől. Franz Schubert mindössze 19 esztendős volt, amikor 1816 szeptemberében hozzálátott ötödik szimfóniájának megkomponálásához. Az 1816. október 3-án befejezett, majd még ugyanezen az őszön a Burgtheater egyik hegedűsének, Otto Hartwignak a házában elő is adott mű a legnépszerűbb fiatalkori Schubert szimfónia. A Mozart- és a Haydn-hatás persze még itt is félreismerhetetlen. Az eltanult és átélt klasszikus minták fegyelme, a schuberti dallaminvenció és dallamformálás ihletettsége így is üde és egyéni arculatú remekművet teremtett – még ha távol is a „kései”, vagyis az alig nyolc, tíz, tizenkét évvel későbbi Schubert-stílustól. Annál inkább jellemzően schuberti művekkel találkozunk a folytatásban, négy dal fog felcsendülni hangszerelő pályatársainak átirataiban. Vágyainak, az intim, személyes érzésvilágának ebben a műfajban tudott leginkább hangot adni. Nem kívánkozott nagy zenei formák közé, ezért került Schubert művészetének középpontjába a dal, mely a legalkalmasabb műfaj az egyéni vágyak tolmácsolására.
Az est a „békés romantikusok a dúr hangnemek derűjében” jeligét követve Mahler IV. szimfóniájával zárul, melyet a szerző magánélete és karmesteri pályafutása legsikeresebb és legboldogabb periódusában komponált. A II. és a III. szimfónia késő-romantikus kolosszusai után e művében mintha visszatérne a klasszikus szimfónia műfaji tradíciójához, amelyben a belső derű és a túlvilági békesség keresését tűzte ki célul. A csillagászati távlatok helyett tehát egy révbe ért férj és komponista belső öröme és kiegyensúlyozottsága szólal majd meg. A mű elsősorban szelíd hangvételéről és a szopránszólós negyedik tételről nevezetes – utóbbi a mennyországbeli életet jeleníti meg a gyermeki látásmód sajátos naivitásával. A boldogság és a beteljesülés legőszintébb vallomásaként a mű a koncert hangulatiságának méltó megkoronázása.